Kommunikáció szexuális problémákról

Kommunikáció szexuális problémákról

Bevezetés

Különböző vizsgálatok szerint az orvoshoz fordulók többnyire nincsenek tudatában panaszaik és tüneteik mélyebb okainak, amelyek pedig gyakran szexuális és párkapcsolati okokra vezethetők vissza. Ám ha az orvos nem ismeri fel ezeket, a kezelés felszínessé, sőt, eredménytelenné válhat. Még ma is általános tendenciának mondható az ilyen jellegű problémák észrevétlenül maradása, tudatos, vagy akaratlan elhanyagolása.

E hiányosság nem ritkán súlyos következményeiről árulkodik például egy segítség-kérő levél, melynek írója, egy középkorú férfi leírja, hogy többéves kezelése során vagy negyvenféle gyógyszert kapott, de panaszai nem szűntek meg. Közben felismerte, hogy mindenféle betegségnél nagyobb gondja a szexuális problémája, ami jóformán sehol sem jött szóba. „Illetve azt tapasztaltam -- írja --, hogy mindegyik orvos vagy pszichológus, aki rákérdezett, néhány kérdés után röstellkedve más témára tért át.” A továbbiakban kifejti, hogy idegi túlterhelését is szexuális problémája okozza, ezért legfontosabb lett volna ennek kezelése – de épp erre nem került sor! Minthogy nem tudja, kihez fordulhatna, hogy legfőbb problémájának megoldásához érdemleges segítséget kapjon, egy ideje komolyan foglalkozik az öngyilkosság gondolatával. (Lásd: Szilágyi V.: Szexuális életünk dilemmái. 2002 Hungarovox, 99—101.old.)

Szerencsére az ilyen súlyos következmények megelőzhetők, ha az orvos nagyobb figyelmet szentel a különböző panaszokkal hozzá forduló betegek szexuális—párkapcsolati problémáira, s nem tér ki azok részletesebb megbeszélése elől. Ennek érdekében természetesen szükség lehet némi felkészülésre. A szexuális problémák rejtett gyakoriságának és jelentőségének felismerése ugyanis nem egészen magától értetődő, mint ahogy feltárásuk és kezelésuk hatékony módja sem.

A tovább élő szexuáltabu hatása

Talán nem szorul bizonyításra, hogy az utóbbi évtizedek szexhulláma ellenére sokakban tovább él a szexuális gátlásosság, főleg az „intim kérdések” nyilt éd részletes megbeszélése terén. Ez persze elsősorban az idősebb generációra érvényes, de a fiatalabbak körében sem ritkaság (kivéve az azonos neműek baráti köreit, amelyekben a gátlástalanság fitogtatása is előfordul). Természetesen sok függ a szituációtól, hogy ki kivel áll szemben, s milyen viszony van az érintettek között.

Az orvos—beteg viszony ebből a szempontból is elég sajátságos, mert a betegek többnyire félnek a kiszolgáltatottságtól, s a szokásos körülmények miatt is nehezen szánják rá magukat a teljesen őszinte vallomásokra.

Ugyanakkor viszont segítséget remélnek az orvostól. Ami érthető és jogos, bár az orvos esetenként maga sem mentes a szexuális kommunikáció gátoltságától, s különböző ürügyekkel inkább kerüli a szexualitás és partnerkapcsolat témáját. Ürügyként szolgál például, hogy nem akarja a beteget kellemetlen helyzetbe hozni, vagy éppen „indiszkrét kérdéseivel” zaklatni; el akarja kerülni az esetleges félreértéseket, azonkívül ideje sincs rá stb.

Valójában persze inkább arról van szó, hogy felkészületlennek érzi magát, hiszen sem az egyetemen, sem máshol nem kapott ilyen irányú képzést, így nem nagyon tud mit kezdeni a páciensek szexuális problémáival. (Nem is szólva arról, hogy a saját szexuális problémáit meg tudja-e oldani.) Ez a hiányosság nemcsak hazánkban, hanem európai, sőt, világviszonylatban is fennáll, ha nem is olyan mértékben, mint nálunk. Egy angol kutató (M.A.Adler, 1998) például megállapította, hogy még mindig igen hiányos az egészségügyiek szexológiai képzése. Az orvostanhallgatók nem érzik magukat képesnek a szexuális anamnézis felvételére és a nemiszervek vizsgálatára. Pedig erre az egyetemi tanulmányoknak fel kellene készíteni őket. Mint ahogyan arra is, hogy ne előítéletekkel közeledjenek pácienseikhez.

Patricia d’Ardenne, az angol Sexual and Marital Therapy főszerkesztője a folyóirat 1999/2 számában többek közt ezt írta: „A nemi úton terjedő betegségek és szexuális funkciózavarok mindenütt felmerülnek az orvosi gyakorlatban, ezért a képzésben is ott lenne a helyük. A különböző orvosi szakágak… jelentős szerepet játszhatnának az orvosok szexuálterápiás felkészítésében.” A British Medical Journal nemrég sorozatot közölt a szexuális egészség védelméről, így többek közt a szexualis abanbézis felvételéről, a különböző szexuális zavarokkal küzdő páciensek vizsgálatáról stb. A folyóirat borítójára azonban ilyenkor mindig kiírták: „Figyelem, LAP KIFEJEZETT SZEXUÁLIS TÉMÁT TARTALMAZ!”

Egy ilyen figyelmeztetés többféleképpen értelmezhető. A lényeg azonban az, hogy az angol szerzők is felhívják a figyelmet a szexuális kommunikáció és a szexológiai ismeretszerzés .fontosságára. Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy az ilyen irányú képzés és továbbképzés náluk sem teljesen megoldott. Hazai viszonylatban pedig nemcsak, hogy teljességgel hiányzik az orvosok és a pszichológusok szexológiai képzése, de a hagyományos szexuáltabu is jobban érezteti a hatását, s az elavult előítéletek is erősebbek. Az orvoshoz forduló betegek többnyire úgy érzik: nem illik szexuális problémákkal „előhozakodni” az orvos előtt. Inkább különféle szervi panaszokkal jönnek, márcsak azért is, mert szexuális problémáikat is ezeknek tulajdonítják. S úgy gondolják: ha az orvos segítségével megszabadulnak szervi panaszaiktól, akkor a szexszel sem lesz baj. Az orvos pedig könnyen elfogadja a felkínált tüneteket; elhelyezi azokat valamelyik „diagnosztikai skatulyába”, s máris írja a gyógyszert, vagy a beutalót egy szakirányú kivizsgálásra.

A szexuális problémák tehát gyakran ki sem derülnek, így aztán terápiájukra sem kerülhet sor. Ha pedig mégis felmerülne a beteg részéről egy bátortalan utalás a nemi élet vonatkozásában, az orvos gyakori reagálása, hogy „Ne bonyolítsuk a dolgot!”, vagy „Erre majd még visszatérünk!”, illetve. „Ezzel forduljon inkább egy specialistához!”, pl. nők esetén nőgyógyászhoz, férfiak esetén urológushoz/andrológushoz, vagy bármelyikük esetén pszichiáterhez, pszichológushoz. Hogy aztán a beteg valóban felkeresi-e az ajánlott „specialistát”, s az tud-e érdemben segíteni, nagyon is kérdéses.

Szexológiai, vagy éppen szexuálterápiás képzést ugyanis a nevezettek sem kaptak. Tehát a beteg továbbküldése legtöbbször csak kitérés a feladat elől. (Mindaddig, amíg nem lesznek hazánkban is képzett szexuálterapeuták.)

A szexuális problémák megbeszélésének metódusai

Minthogy a szexualitás sokak számára még ma is „kényes témának” számít, természetesen ügyelnünk kell arra, hogy ne sértsük az ügyfél (páciens) érzékenységét és erkölcsi felfogását. Másrészt pedig számára is közérthető nyelven beszéljünk a szexuális élményekről. Tehát először semlegesebb témák szóba hozásával alakítsunk ki viszonylag közvetlen és bizalmas kapcsolatot, mérjük fel a kliens értelmi szintjét, iskolázottságát és értékrendszerét, s ehhez mérten térjünk rá a nemi életével kapcsolatos kérdésékre.

A problémák felszínre hozása érdekében tehát alkalmazkodunk kell a pácienshez, ami általában és főként a szélsőségek kerülését jelenti: egyrészt az orvosi nyelvben használatos szakkifejezések kerülését, másrészt a „virágnyelv”, vagy a trágár szavak használatáét. Sokan arra hivatkoznak, hogy nincsenek elfogadható, „szalonképes” kifejezések nyelvünkben a szexualitás kényesebb témáira. Ez azonban csak ürügy a feladat alóli kibújásra, mert valójában mindenre vannak megfelelő szavaink. Hiszen például pénisz helyett mondhatunk hímvesszőt, vagina helyett hüvelyt, klitorisz helyett csiklőt, koitusz helyett közösülést (vagy szeretkezést, bár az nemcsak közössülést jelenthet). Nincs olyan szexuális történés, amit ne lehetne közérthetően (és nem trágár szavakkal!) kifejezni. Csak éppen át kell gondolni egy kicsit.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenáron kerülnünk kell még a közismertebb szakkifejezések használatát is. Használatukhoz azonban – legalábbis eleinte – ajánlatos magyarázatot fűzni. Ha például az orgazmus szót használjuk, tegyük hozzá, hogy ez szexuális kielégülést jelent (s nem tévesztendő össze az organizmussal). De ugyanezt megtehetjük a heteroszexualitás, a biszexualitás és a homoszexualitás fogalmaival is, az utóbbit kiegészítve a meleg és a leszbikus szavak magyarázatával.

A nemi élettel kapcsolatos kérdések feltételére természetesen csak akkor érdemes sort keríteni, ha az előzetes beszélgetés(ek) során megnyertük a páciens bizalmát. Ám ilyenkor sem kell rrögtön konkrét kérdések sorozatát rá zúdítani, hanem célszerűbb hagyni, hogy ő maga mondja el ezzel kapcsolatos élményeit és gondjait.

Ha ez nehezen megy neki, akkor persze egyszerű kisegítő vagy rávezető kérdésekkel könnyíthetünk a helyzetén. Ezek a problémák pontosabb tisztázását, az esetleges félreértések kerülését célozzák. Valahogy így: Ha jól értem, akkor az a helyzet Magánál, hogy…

Kérdéseink megfogalmazásában vegyük mindig figyelembe az érintettek szociokulturális hátterét, mert az erősen befolyásolja, mennyit ért (és hogyan érti kérdéseinket) a páciens, s mennyiben és hogyan tud válaszolni kérdéseinkre. Esetenként ugyanazt a kérdést többféle formában is feltehetjük, mert az így kapott válaszok kiegészítik egymást, s világosabbá teszik a lényegi összefüggéseket. Különösen akkor kell kérdésünket módosított (és a pácienshez alkalmazkodóbb) formában feltenni, ha láthatóan küszködik a válasszal. Ilyenkor azonban ügyeljünk arra, hogy ne erőltessük a nyilt választ kérdésünkre, inkább tegyük félre átmenetileg, s később térjünk vissza rá -- vagy próbáljuk más oldalról, szempontból megközelíteni ugyanazt a témát.

Alapvetően fontos, hogy a szexuális problémák eredményes megbeszéléséhez szükséges feltételeket biztosítsuk. Ezek a feltételek részben objektívak, részben szubjektívek. Az előbbi mindenekelőtt a négyszemköztiség és a zavarmentes környezet biztosítását jelenti. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ilyen intim kérdésekről legtöbben csak négyszemközt és nyugodt körülmények közt, megfelelő hely és idő biztosítása esetén tudnak beszélni. A szokásos rendelési helyzet, az orvosasszisztens, vagy más munkatárs jelenléte, a szűk időkeret, a folytonos megzavarás lehetősége majdnem lehetetlenné teszi az eredményes kommunikációt. Valahogyan tehát megfelelőbb helyet és bőségesebb időkeretet kell biztosítanunk erre. (Az időkeret természetesen nem lehet korlátlan, de minimum 30, vagy inkább 60 percre általában szükség van, főleg egy első megbeszélés esetén.)

A környezeti feltételek közé tartozik még a beszélgetés csendes és kényelmes helyének biztosítása, ahol lehetőség szerint semmilyen külső inger nem vonja el az érintettek figyelmét és viszonylag otthonosan érezhetik magukat. Szükség esetén a rágyujtási lehetőséget is biztosíthatjuk (ha erős dohányosokról van szó), bár ehelyett inkább cukorkát, vagy egyéb rágcsálni valót is kínálhatunk. A kényelmes ülőhelyeket úgy helyezzük el, hogy egymással szemben lehessünk, s legyen hely (egy asztalon), ahol az érintettek kirakhatják esetleges dokumentumaikat, leleteiket stb.

Talán még fontosabbak a szubjektiv feltételek, mindenekelőtt a bizalmas légkör megteremtése. Ez nyilván attól is függ, hogy mióta ismerjük a pácienst, milyenek voltak az eddigi beszélgetéseink, s hogy négyszemközt, vagy hatszemközt beszélgetünk. Az utóbbi pl. akkor fordul elő, ha a páciens partnere is részt vesz a beszélgetésben. Ami egyáltalán nem zárható ki, s akár előnyös is lehet, hiszen a szexuális problémák általában kapcsolat(ok)ban merülnek fel, tehát a helyes diagnózishoz és terápiához lehetőleg ismernünk kell a partner(eke)t.

A modern szexuálterápia egyébként is alapvetően párterápia. Ami természetesen nem zárja ki, hogy ne foglalkozzunk egyénileg is az érintettekkel, különösen a szexuális problémák feltárásának kezdeti szakaszában. A négyszemközti beszélgetés megkönnyítheti az alkalmazkodást, pontosabban az empatikus ráhangolódást a páciensre, ami a legfontosabb szubjektiv feltétele az eredményes munkának. Ezzel együtt jár a barátságosan érdeklődő és elfogadó attitűd, vagyis a negativ ítéletektől és értékeléstől való tartózkodás, éspedig nemcsak a verbális kommunikáció, hanem a metakommunikáció terén is. Az érintettek ugyanis nagyon érzékenyek erre, s hamar leblokkolnak, ha nem kapnak teljes elfogadást és bátorítást. Tehát el kell kerülnünk az un. double bind helyzeteket (amikor szavaink és gesztusaink nincsenek összhangban).

Félreértések elkerülése végett: ez nem jelenti azt, hogy mindent helyeselnünk kell, amit az érintett(ek) elmond(anak). Az empatikus meghallgatás a páciens előítéleteit, téves elképzeléseit, vagy szokásait is a megértés szándékával fogadja, de jelzi, hogy „ezekre talán még visszatérünk”, vagy kérdésekkel próbálja tisztázni ezek okát és funkcióját.

Fontos szubjektiv feltétel, hogy mi magunk is nyugodtak és oldottak legyünk, s ugyanezt a páciensnél is minden módon segítsük elő. Feszült ideg- és lelkiállapotban nem érdemes és nem ajánlatos szexuális problémákról beszélgetni, ezért ilyenkor halasszuk el a beszélgetést, vagy átmenetileg térjünk át más témára. Egy semlegesebb és megnyugtatóbb témáról aztán egy idő mulva megpróbálhatunk viszatérni a szex problémákra.

A feszültségek oldásának egyébként sokféle módja lehetséges, nem is szólva a különböző lazítási gyakorlatoktól (autogén tréning stb.), amelyeket már inkább a terápia során lehet alkalmazni. A legjobb módszert az érintettnek és körülményeinek ismeretében lehet kiválasztani. Általában beválik, ha őszinte érdeklődést mutatunk iránta, s életének főbb eseményeiről kérdezgetjük.(Vagyis a narrativák módszerét alkalmazzuk.) Saját életéről (sikereiről és kudarcairól) általában szívesen mesél mindenki, s ez nagyon sok támpontot nyujthat a szexuális problémák feltárásához, s azok hátterének tisztázásához. Azonkívül a közelmult élettörténetének őszinte elmondása jól előkészíti és motíválja a szexuális problémák megbeszélését.

Ennek során fontos, hogy állandóan visszajelezzük a páciensnek (vagy a párnak) az elmondottak megértését és az őszinte önfeltárás elismerését -- hangsúlyozva, hogy ez nagyban elősegíti a problémák megoldását.. Ha valami nem egészen világos, rögtön rákérdezhetünk, s aztán saját szavainkkal összefoglalhatjuk az elhangzottakat (kérve azok megerősítését a pácienstől). Ha pácienspárral beszélgetünk, fontos, hogy az egyik fél által elmondottakról a másik fél véleményét is megkérdezzük, tisztázandó a szemléletbeli különbségeket, amelyek fontos oki tényezői lehetnek a felmerült szexuális problémáknak.

Ilyenkor nem az a cél, hogy bármelyik félnek igazat adjunk a másik ellenében, hanem csupán a véleménykülönbségek megállapítása. A kliensek gyakran hajlamosak bírói szerepet tulajdonítani a terapeutának, s elvárják, hogy a partnerrel szemben nekik adjon igazat. Ám, ha ez megtörténne, akkor nehéz lenne megértetni velük, hogy a probléma kialakulásáért és megoldásáért a partnerek egyaránt felelősek, tehát segíteniük kell egymást.

A tisztázandó kontextusok

Szexuális-párkapcsolati problémák megértéséhez nélkülözhetetlen azok szociokulturális hátterének tisztázása. Ezek részben kulturtörténeti jellegűek, mint pl. a férfiszexualitás történelmi dominanciája, a napjainkban is tovább élő patriarchalizmus, amelynek legpregnánsabb megnyilvánulása a „machismo”, vagyis a hódítások halmozása, a nők kihasználása, tárgyként kezelése. Számos mai tényező is kelthet azonban szexuális zavarokat.

Ilyenek többek között a pszichoszexuális fejlődést gátló körülmények; például az intézményes szexuális nevelés hiányából adódó szexuális kulturálatlanság és tájékozatlanság, a férfiminták gyakori hiánya a családban és az iskolában, a szoros anya—fiú kötődés (különösen az egy-gyermekes családban) , a pornográfia (és általában a tömegkommunikáció) által bemutatott, szélsőséges („mácsó”) férfiideál, amelyet a kortárscsoportok is többnyire elfogadnak és terjesztenek, sokakban kiváltva ezzel a szexuális csökkentértékűség érzését. A tizenéves fiatalok gyakran még ma is leragadnak a gyakori és bűntudattal átélt önkielégítéseknél, s nem nagyon mernek szexuális kapcsolatot kezdeményezni, vagy elfogadni egy lehetséges partner közeledését.

Igen sok probléma származhat a teljesítményelv uralmából a szexualitás terén. Teljesítmény-orientált korunkban gyakori, hogy férfiak és nők egyaránt bizonyos teljesítményekre törekszenek a nemi kapcsolatban is, s ennél fogva hajlamosak az erőltetésre, ami aztán rendszerint kudarchoz vezet. Az erőltetés megnyilvánulhat a maximális élvezet, az orgazmus gyors és/vagy többszöri elérésére törekvésben (a „numerál” vagy „menetek” számának szaporításában), esetleg az egyszerre történő kielégülés elérésében. Mindez különösen a nőket „megjátszásra”, az élvezet vagy a kielégülés színlelésére hajlamosítja. Ami aztán tartós diszfunkciót hoz létre.

Fontos tehát tisztázni, hogy az érintettek nem erőltetnek-e valamit a szexuális együttlétek során. S mivel az erőltetés mögött rendszerint különböző félelmek húzódnak meg, törekedjünk e félelmek definiálására. Az egyik leggyakoribb a kudarctól való félelem. Szinte mindenkivel előfordul, hogy a szexuális élmény nem az elvárásoknak megfelelően sikerül (fáradtság, vagy egyéb okok folytán). Elegendő önbiztalom és harmónikus kapcsolat esetén a partnerek ebből nem csinálnak ügyet. Az említett feltételek hiányossága esetén viszont könnyen előfordulhat, hogy .. tudatosan,

vagy tudattalanul – félni kezdenek egy újabb kudarctól, s már az előjátékok során aggályosan figyelik magukat, ami megzaavarja a szexuális izgalom és élvezet szokásos menetét.. A kudarcfélelem így dominánssá válhat.

Félni azonban nemcsak a kudarctól lehet, hanem sok egyéb, tényleges, vagy elképzelt veszélytől is. Például a nem kívánt terhességtől, a nemi úton terjedő fertőzésektől, vagy a partner „irreális” elvárásaitól, a hozzá való, túlzott kötődéstől és a szabadság elvesztésétől stb. Vannak, akik az utóbbi miatt magától az intimitástól és a vele járó, egyoldalúnak vélt kiszolgáltatottságtól félnek, mivel nem bíznak a partnerben. (Ez rendszerint az önbizalom hiányával függ össze.)

Feltétlenül tisztázandók a szexuális együttlétek körülményei: van-e hozzá megfelelő, zavartalan hely és elegendő idő, milyen testi és lelki állapotban kerül rá sor. Hiszen a kényelmetlen hely (pl. kocsi), a tisztálkodási lehetőség hiánya, a megzavarástól való félelem, vagy a sietség kényszere éppúgy okozhat szexuális problémákat, mint a kimerültség, a különböző betegségek, vagy az alkoholos állapot. Ugyancsak zavaró hatású lehet, ha valamilyen oknál fogva hosszabb ideig kimaradt a nemi élet bármely formája, így „kijött a gyakorlatból”, „nincs tréningben”, s ezt ő maga, vagy partnere nem veszi figyelembe. De az életstílus olyan elemei, mint a dohányzás és a különböző szenvedélybetegségek is súlyosan károsíthatják a szexuális képességeket.

Megkülönböztetett figyelmet érdemel a szexuális partnerek egymáshoz való viszonya. Ezen belül föleg együttjárásuk vagy együttélésük időtartama és motivációja. Hiszen nyilván eltérő okai vannak a szexuális zavaroknak egy nemrég kezdődött, vagy egy hosszú évek óta tartó kapcsolatban. Az új és szerelmi jellegű kapcsolatokban a szerelem erős motíváló erő lehet, különösen, ha kölcsönös és hasonló intenzitású, s így megkönnyíti az egymáshoz való alkalmazkodást. A megfelelés vágya azonban a szex terén is könnyen erőltetéssel járhat és kudarcokhoz vezethet. A szerelem tehát önmagában nem biztosítja a szexuális összhangot. (Saját praxisomban többször találkoztam szerelmespárok szexuális problémáival. Ilyenkor persze nem a szerelem, hanem az erőltetés megszűntetésére kell törekedni.)

A sokéves kapcsolatokban sincs kizárva az erőltetés, ami a megszokásból és az érzelmi elhidegülésből eredő libidohiányt, érdektelenséget igyekszik kompenzálni, de jóval gyakoribb a szex erőltetés nélküli elszürkülése, egyre unalmasabbá válása, s a változatosság keresése, rendszerint egy külső partner révén. A „félrelépés” gyakran csak a fantázia síkján történik meg, s már ez is bűntudattal járhat, és negatívan hathat a házaséletre, bár az is előfordul, hogy átmenetileg felélénkül a házastárs iránti szexuális vágy. Ugyanilyen kettős hatása lehet a tényleges félrelépéseknek, akár kiderülnek azok, akár nem. Hagyományos szemléletű párok viszonya és szexuális

kapcsolata teljesen megromolhat néhány félrelépés, vagy tartós, extramaritális kapcsolat következtében, másoknál viszont csak átmeneti krízist eredményez. A „külső kapcsolatok” tehát önmagukban nem feltétlenül idéznek elő komolyabb szexuális problémákat.. Ilyenkor nagyon fontos tisztázni minden érintettel a külső kapcsolat értékelését.

Feltehetőleg ez a legnehezebb pontja a helyzet felmérésének. Egyrészt, mert nehéz erről őszinte és megbízható válaszokat kapni, másrészt a szubjektíve őszinte válasz is gyakran torzít, mert tudattalan hatalmi játszmákat tükröz (lásd E. Berne game-elméletét) , vagy hallgatólagos megállapodások, kompromisszumok szülötte (lásd Jürg Willi kollúzió-elméletét). Ilyen esetekben ezért indokolt lehet egy szakpszichológus segítségét kérni.

Az említettek helyes értelmezése azonban csak az alap-adatok ismeretében lehetséges. Ilyenek a következők: Az érintettek életkora, neme, foglalkozása, iskolai végzettsége, lakóhelye és családi állapota, továbbá vallási hovatartozása és egészségi állapota. A válaszoktól függően természetesen sok mindenre rákérdezhetünk; pl. vannak-e gyermekei, volt-e abortusza stb.

A diagnosztika, a tanácsadás és terápia irányelvei

Minthogy szexuális problémák az orvosi gyakorlat minden területén felmerülhetnek, s az orvosi hivatással ellentétes lenne egyszerűen kitérni ezek elől (pl. „Forduljon máshoz, ez nem tartozik rám!”). Bár a szexuális zavarok kezelése a gyógyászatnak külön képesítést igénylő szakága, azonban mivel ilen szakképzésre (államilag elfogadott szinten) hazánkban eddig nem került sor, nem lehet egyszerűen átutalni a hozzánk fordulókat a megfelelő szakrendelésre. Ez alól legfeljebb a merevedési zavarral küszködő férfiak jelenthetnek kivételt, az andrológiai szakrendelések folytán. (Ám legtöbbször ott is csak gyógyszeres kezelést nyujtanak, ami nem azonosítható a korszerű szexuálterápiával.)

Érthető ugyan, hogy az erre felkészületlen orvos nem tudja felvállalni a szűkebb értelemben vett szexuálterápiát, de a tanácsadás elől nem térhet ki; ehhez pedig szüksége van bizonyos szexológiai alapismeretekre. Tudnia kell például, hogy a szexuális viselkedés az embernél nem ösztönös, hanem tanult viselkedés, amely a szocializáció során alakul -- vagyis alakítható, fejleszthető, korrigálható. A szexuális beállítottság (hetero-, homo-, vagy biszexualitás) nem születik velünk, hanem az egyéni pszichoszexuális fejlődés közben jelentkező hatásoktól függően alakul, s rendszerint tizenéves korban véglegesedik. (Később már ritkán változik.)

Szexuális problémákat azonban inkább csak a funkciózavarok okoznak,amelyek közül a férfiaknál leggyakoribbak a merevedési és az orgazmuszavarok, köztük elsősorban a korai magömlés (ejaculatio praecox) ;

a nőknél pedig a kielégülés elmaradásán (anorgazmia) kívül a közösülés fájdalmassága (dyspareunia) vagy ellehetetlenülése (vaginizmus). Nem árt tudni, hogy pl. impotenciáról csak akkor beszélhetünk, ha a férfinek a próbálkozások ellenére hosszabb időn (heteken, hónapokon) keresztül nincs a közösüléshez elegendő merevedése. A frigiditás pedig nem azonos az anorgazmiával, hanem azt jelenti, hogy a nő egyáltalán nem tud felizgulni, függetlenül a szexuális ingerlés jellegétől és időtartamától.

Mindezeket ajánlatos figyelembe venni a felmerült szexuális zavarok diagnosztizálásakor. Részletes és négyszemközti exploráció, illetve anamnézis- felvétel nélkül is lehet ugyan egy hozzávetőleges diagnózist adni, de érdemleges és hatékony tanácsokat aligha. Vannak ugyan bizonyos kisegítő módszerek, amelyek megkönnyítik és meggyorsítják a diagnosztizálást, de önmagukban nem elegendőek és mindenképpen szóbeli megerősítésre vagy kiegészítésre szorulnak.

Amerikában például már 1997-ben kifejlesztettek és publikáltak egy kérdőívet a merevedési funkció mérésére. A Merevedési Zavarok Nemzetközi Indexe 15 leírt kérdésből áll, s ezeket a kliens önállóan válaszolja meg. A kérdéseket a férfi nemi életének öt fő tényezője alapján állították össze. Ezek: a szexuális vágy, a merevedési képesség, az orgazmus, az elégedettség a közösüléssel és általában a nemi élettel. Mindegyik kérdéshez 5 előre megadott válaszlehetőség van, amelyek közül egyet kell megjelölni a kérdezettnek. A teszt 5 kérdésből álló magyar változata az elmúlt években a családorvosok várószobáiban is hozzáférhető volt. (Mind a 15 kérdés megtalálható a Magyar Szexológiai Szemle 2000/3 számának 25-26. oldalán.) A diagnózist a teszt kétségkívül elősegíti a válaszok megbeszélése alapján; a megoldást illetően azonban csak kiindulópontot jelenthet. Semmiképpen sem elegendő a napjainkban divatos gyógyszerek (pl. Viagra, Uprima, Cialis, Levitra stb.) valamelyikének kipróbálása, a merevedési zavar mélyebb (pszichés, párkapcsolati) okainak tisztázása nélkül.

Ugyanez érvényes a fiatal férfiaknál gyakori korai magömlés eseteire is, amelyeket még kevésbé lehet gyógyszeresen befolyásolni. Az ok itt egy rossz beidegzés, amely többnyire az elsietetten gyakorolt önkielégítések folytán alakul ki, s aztán átkerül a partnerkapcsolatba. A megoldás tehát csak egy új beidegzés kialakításával, az ingerlés lassításával, a magömlés késleltetésének megtanulásával történhet. Ennek során ajánlatos a közösülést egy ideig mellőzni, és a könnyebben szabályozható ingerlési módokra hagyatkozni.

A nők szexuális problémái gyakran abból erednek, hogy náluk az orgazmuskészség nem jelenik meg magától a serdülőkorban, mint a fiúknál, hanem nekik ezt külön meg kell tanulni, ki kell alakítani (ami legegyszerűbben és legbiztosabban az önkielégítés gyakorlásával történhet). Csakhogy erre rendszerint még napjainkban sem hívja fel senki a figyelmüket, így többnyire a partnerüktől és a szerelemtől várják a gyönyört.

A férfiak viszont általában nincsenek tisztában a lányok hiányzó orgazmuskészségéből adódó „hátrányos helyzetével”, s rögtön a közösülésre törekszenek, amelyben még az egyébként kialakult orgazmuskészségű nők is jóval nehezebben jutnak kielégüléshez, mint a csikló közvetlen ingerlése révén. (Különösen, ha a közösülés időtartama alig néhány perc.) Ezért van az, hogy nagyon sok fiatal nő kielégületlen marad a hagyományos szeretkezésben, s ha ezt nem meri rögtön bevallani és megbeszélni partnerével, akkor hajlamossá válhat a megjátszásra, a gyönyör színlelésére. Ez pedig csak súlyosbítja a szexuális problémát.

Ami a fájdalmas közösülést és a vaginizmust illeti, mindkettőnek lehetnek testi és/vagy lelki okai. Az esetleges szomatikus okokat nőgyógyászati vizsgálattal könnyen ki lehet szűrni. Ám, ha a lelet negatív, úgy a lelki okokat kell keresnünk; ha a nő fél, hogy fájni fog, vagy egyéb, kellemetlen következményei lesznek a közösülésnek, akkor a hüvely száraz marad és kidörzsölődhet, vagy a hüvelyizmok görcsösen összehúzódnak és ellenállnak a hímvessző behatolásának -- s mindez fájdalmakkal járhat.

A szexuális problémák megbeszélése során ezért tisztázni és tudatosítani kell a lehetséges zavarforrásokat és a normális funkcionálás feltételeit, közöttük elsősorban a ráhangolódáshoz szükséges testi és lelki nyugalmat, valamint az erőltetések kerülését. A nyugalom biztosítása érdekében ajánlani lehet a különböző relaxációs gyakorlatokat (amelyeket egyébként a szexuálterápiában is gyakran alkalmaznak). A tanácsadások során érdemes felhívni az érintettek figyelmét arra is, hogy amennyiben a szexuális együttlétek közben bármelyikük erőltetést vesz észre, akkor ezt azonnal tegye szóvá, beszélje meg partnerével, és csak egy játékosabb, erőltetésmentes légkörben folytatódjon a szeretkezés.